A Fleurs du Mal előhangja

Ostobaság, fukarság, tévelygés ősi vétkeLelkünk s testünk megűli és rontó művük oly dús!S mint férgeit táplálja önnön húsán a koldús,Sok drágalátos búnknak épp úgy vagyunk mi étke.

A bűn makacs s magunkba szállásunk gyáva s csacska,Egy kis bűnbánatért kövér jutalmat várunk,Aztán megint vígan nyakig a sárba járunk,Hivén, hogy ronda könnytől letisztúl majd a mocska.

Minket gonosz párnáján nagy Úr-Sátán emel,Ringat hosszan s az álom oly kába és lidérces;S kevély akaratunk, a dús kincsekkel érces,Boszorkányos konyháján rút füstté lobban el.

Bábjátékunk fonálját csak ő rándítja egyre;Édes megenyhülésért a rondaságba vájunk,Minden nap arra jó, hogy csak mélyebbre szálljunk,Bűzhödt árnyú Pokolba s mindőnk egykedvűn megy le.

Akár az árva züllött, aki avítt és roncsoltKeblét némely lotyónak csókolja s belemar,Egy-egy rejtett gyönyörre mi úgy vetjük hamarMagunk s facsarjuk bőszen, mint egy vánnyadt narancsot.

Mint nyűvek milliója, mely szörcsög és bozsogAgyunkon démonok csoportos népe faldos,S mikor lélegzünk egyet, a Halál vize nyaldosS vakon tüdőnkbe árad és siketen zokog.

Gyujtogatás, rabolt kéj, tőr s méregkeverésHa tréfás hímzésükkel eddig még nem cifráztákSzánalmas életünk fakó köznapi vásznát,Azért van, mert lelkünkben, hajh! nincs elég merés!

De párducok, sakálok, keselyűk, éh ebek,Majmok meg skorpiók s kígyók és mind a szörnyekNépénél, mely mind itt bőg, csahol, röfög és görnyedÁtkos állatkertjében szivünknek, - éhesebb

Egy rémalak! - ily rútat, gonoszt s szennyest ki látott?Ez nem sokat mozog, ordítással se öl meg,De sunyiörömest rommá rágná a földetS egyetlen ásítással benyelné a világot:

Mert ő - az Únalom! vizes szemén kövérenCéltalan könny s pipát szí s bitók felé mered:E finom szörnyet úgy-e - olvasóm - ismered?Olvasóm! - árva másom! - képmutató fivérem!