A Nap

Vén külváros során, ahol a leeresztettZsaluk mögött a Kéj sok megbújt titka reszket,Míg a vad Nap tüze dühét duplázva vágVárost és földeket, háztetőt s gabonát,Bolygok magányosan, vívódni furcsa tornán,Minden zugban rimek esélyét szimatolván,Meg-megbotolva, mint járda kövén, a szón,S régen megálmodott versekre bukkanón.

Gondos atyánk, a Nap, a sápkór ellensége,Virágot s verseket mezőn szökkent az égre,Heves tüzén a gond, mint pára, föllibeg,A méhkast és agyat mézzel ő tölti meg.A mankók koldusát ő kapatja erőre,Hogy mint egy zsenge lány, táncoljon a verőre,És parancsára nő s lesz örök takarásA halhatatlanok szivén az akarás!

Ha meg, poétaként, leszáll a városokba,Megszépül tőle a rút sorsok sáros odva,És lakájok nélkül, kegyes király gyanántNyit be kórházba és kastélyba egyaránt.