A bordélyház

Döngött a láb, táncolva, csúszva,holdfénybe reszketett az utca.Megálltunk a rosszház előtt.

Csak vártunk tétovázva, bent megStrauss „Treue Liebe Herz”-e zengetts zsivaj, morajlás egyre nőtt.

A függönyön, mint gépi vázakárnyak cikáztak és cicáztakés furcsa rajzuk lebegett.

Dudák és hegedűk zenéltek,táncoltak ők, mind-mind kisértet,a szélbe hervadt levelek.

Mint drótláb, mely bicegve pompáz,ez a sok árva, vézna csontvázringott a négyes ütemén.

Egymás kezét megfogva most aspanyoltánc ritmusát tapostas kacaj riadt, éles, kemény.

Olykor egy bábu a szivéhezegy árny-leányt vont, aki érezs dalolni próbált még a nő.

Olykor egy torzkép reszketett áta lépcsőkön és cigarettátgyujtott meg, mintha élne ő.

Szóltam a kedveshez simulva:„Hullával táncol itt a hullas por száll a porral, esztelen.”

De ő — a hegedűt merengvekövette és ment a terembe,a rosszházba a Szerelem.

Aztán a dal sikoltva áradt,a táncos is halálra fáradt,elcsendesült már mindahány.

S a hosszú utcán szomorúana Hajnal jött ezüst sarúban,akárcsak egy félénk leány.