A nő, aki megvakul

Kosztolányi Dezső (1885–1936)

Teánál ült, akár a többiek.És mintha a csészéjét néma gondbavalamiképpen másként fogta volna.Mosolygott. Elfutott a bús hideg.

És hogy végül felkelt a társaság,s járkáltak csendesen a meghívottaksok-sok szobán (nevettek és susogtak)velük ment a másik szobába át,

oly elfogultan, olyan hallgatón,oly bódorogva, mintegy lámpalázba,fényes szemét részvétlen fény tarkáztas hidegen rezgett rajta, mint a tón.

Aztán követte őket csüggeteg,mintha valamit még nem hágna által;de mintha később égő szárnyalássalröpülné át a végtelen teret.