Női arckép a nyolcvanas évekből

Várakozva állt, körötte pompa,elborítva atlaszfüggönyökbe,melyek az ál-szenvedélyek tompapátoszát göngyölték föl körötte;

lánykorából mintegy elsodorva,most egy új asszonnyá ébred ő:tornyos kontya fáradt és mogorvabúval tűnik el a sok fodorbas őt vigyázza mindegyik redő,

hogyha vágyik, vagy tervez szegényke,mint lehetne a világa más:izgatóbb, valóbb, mint a regénybe,végzetes, viharzó lángolás, ─

hogy legyen számára egy-egy emléks ellehesse az iskátulába,illatokkal ringatgatva lelkét;és a naplójába már ne kába

vágyat írjon, mely, míg rójja, gyengeköddé olvad s szertefoszlik nyombas hogy egy rózsalevelet tegyen bea nehéz, üres medálionba,

mely a mellét fekszi nappal-éjjel.Hogy az ablakon át egyszer intsenfelgyűrűzött karcsú, kis kezével,erre vágyik és más vágya nincsen.