Taedium vitae

Ifjúságom késlelni és e kábakor cifra rongyát rázni idelenn,kótyára vetni kincsem esztelen,lelkem temetni egy asszony hajába,lakájként lesni az Aranyt, — hiába,nem, nem fogom! ez annyi se nekem,mint lenge-semmi hab a tengeren,mint az ökörnyál, mely a nyárba szállvamagot se dob: inkább futok ez illófénytől, amelynek népe mit sem érs nem értve csak gyaláz engem; vityilló,inkább silány kunyhó kell, mit paraszt ad.De nem rekedt harc, hol egykor fehérlelkem megcsókolná a bűn vad ajkát.