Énekek éneke (Heinrich Heine)

Az asszony teste költemény,mit különös ihletésbenírt be a természet csodásemlékkönyvébe az Isten.

Igen! az ihlet szállta megs ringatta teremtő lázbas a merev, lázadó anyagotművészileg leigázta.

Valóban énekek-énekeaz édes asszonyi forma,és mintha minden karcsu tag újcsodás-szavu versszaka volna.

Ó millyen isteni eszme ez,a fehér nyak – hattyu-ringás!hol a fürtös főgondolat,a büszke fejecske, hintáz.

Két bimbó epigrammai éltvarázsol a mell csúcsáras mily édes köztük a szigorúsormetszet harmóniája!

De leginkább plasztikus hatásta csípők stílusa ér el,s a közbevetett helyecske se rossza fügefalevéllel.

S nemcsak elvont poéma ez:husa-vére van a dalnak,keze-lába van; csókol, nevets csengőn rimelnek az ajkak.

Valódi költészet lehel itt!Báj minden fordulatban!S a dalnak s nőnek homlokána tökélynek bélyege rajt van.

Dicsérlek téged, ó uram,s előtted a porba hajlok:mi mind csak kontárok vagyunkmelletted, mennyei dalnok!

Dalodnak szépségeibehadd merülök áhitattal:tanulmányozni nem szünök aztsem éjszaka, se nappal.

Igen! éjjel-nappal azt tanulom,az időt is szánva mástól,s lábszáram egyre vékonyodika sok-sok tanulástól.