A rongyszedők bora

Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,S üvegje szélbe sír, s csapkodva leng a lángja,Vén külváros szivén, hol útvesztő a sár,S a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

Látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,Fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,A rendőrökre most ─ szolgák! ─ ügyet se vet,Szive áradva ont tündöklő terveket.

Nagy dolgokat fogad, remek törvénycsodát hoz,Sújtottakat emel, gonoszakat kiátkoz,S az égi bolt alatt, mint baldachin alatt,Részeg erényei dicsfényével halad.

Igen, e jó fiúk, sajgón a házi gondtól,Kiket a munka nyű, s a vénség ledorongol,S kiket, mert görnyedőn lomot visznek, silányt,Hatalmas Párizsunk kavart bele kihányt,

Most jönnek, szagosan a hordók illatától,S velük agg cimborák, fehérek sok csatától,Kiknek nagy bajsza csüng, mint ócska lobogó ─,Jönnek, s őket virág, zászlók és dobogó

Diadalmi ivek várják dús mágiára:Kábító fények és zengések orgiája,Napfény, éljenzsivaj, dobszó és harsonák!S dicsőségük viszik a szédült marson át!

Így hömpölygeti a lezüllött földgolyón átA bor Pactolusa égő aranyfolyóját;Hőstetteket dalol, míg torkunkon csorog,S tudja, hogy adni a legkirályibb dolog.

Elnyomni a dühöt, csitítani a búkat,Vén, kivert szívekét, kik halni félrebúttak:Álmot adott az Úr, már bánva a nyomort ─,S hozzá az ember a Nap szent fiát, a Bort!