A táncoló kigyó

Be jó is látnom, drága lomhám,ha halkszinü fénytszép tested tiszta bőre ont rám,ég csillagaként!

Míg mély hajad zuhogva reng el,s szaga csupa bú,és árad, mint nagy, kósza tenger,kék s barna habú,

lelkem, mint sajka, hogyha hajtjafriss hajnali szél,kalandos kedvvel lengni rajtacsodatájra kél.

És két szemed, akárki nézze,se vidám, se zord,ékszer, melynek arany- s vas-részehüs elegybe forrt.

Úgy lépdelsz, lágy ütemre ingva,lomhán, szabadon,minthogyha bűvölt kígyó ringnaa varázsboton.

Gyermekfőd, mit, míg lustán illeg,halk súly le-leránt,bókol, mint bájjal hogyha billegkölyök-elefánt.

S tested szökell, mint nyúlt hajó, haa habok viszik,s ring, vásznát jobbra-balra bontva,egész a vizig.

S mint jégmezők tavaszi kedvezuhogva fakad,ha olvad ínyed tiszta nedve,s elönti fogad,

nincs nektár, mely így tudna égni:fanyar csodabor!olvadt menny! mely szivembe égitüzeket sodor!