A kápolnák

Az erdei kápolnák öblemegmozdul, halkan tündökölve,mikor a rózsa éled;a mennybeli szent mind örüls a Szűz körülnyájas és udvarló kör ül:piros rózsák meg sárga méhek.

Jámbor anyák paraszti módonköpenyt aggattak rá, mely csupa ódonnehéz arany;s hogy szép legyen és makulátalanarcára s kezére is gondja van,mit feltört hó-jég, téli hajnal,megmossa tejjel és megmossa vajjal.

*

És most csupa báj, pipere:villog nyaklánca, ékszere,cin gombostűjét drága, szűzifátylába tűzi;rózsafűzérből hord övet,ruhája az csalánszövet,alatta kisded krinolin,puha topánja csupa hím!

*

És oly jóságos, oly friss, oly nemes,szép hölgy és együgyű baba.A gondja csak mások baja,lankákon, erdőszélen egyre lesa messzeségbe, este-reggel,nyugodtan, porcellán-szemekkel.

Hozzád fohászkodik az árva,áldott Anyánk, évszázados szobor,szegény szivét neked kitárva,mivel te a családhoz tartozol.És most hívnak főkép, mikor a május int,egyszerre mind;mert hogyha fekete és rossz e hónap,remény és munka megvetője,sosem derül számunkra jó nap,sír Flandriának minden magvetője;most zsöndül búza, len, gyümölcs, takarmány,hadd nőjjön fel a szellők dajka-karján,az éjek legyenek szelíden alvók,ne lássunk orkánt és pogány zimankót;így kérnek kápolnádba Téged,bámulva szűziséged,aztán avégettimádkoznak, hogy most segítsd meg őket,a végzetes órába szenvedőket,hogy bársony-aranyruhád este fölvedds édesdeden áldd majd meg ezt a földet.