A lábadozó nő

Kosztolányi Dezső (1885–1936)

Mint mikor az utcákon az énekmajd közelbe jő, majd megriad,mostan markolod már és eléred,most megrebben egy kis zaj miatt.

az élet játszik a gyógyulóval;aléltan és pihenten ül,élni szítja már egy álom-óhajés egyszer megmozdul félszegül.

És úgy érzi, szinte-szinte bántja,hogy keze, a hűs, kemény tenyér,cifra lázak csontos, furcsa pántja,rózsálló-szelíden bús-fehérmegsoványodott fejéhez ér.