Endymion (Oscar Wilde)

A ligeten madár dalols arany a gallya, tiszta vér.Bégetve mocorog az ól,vadkecske jön a fák alól,itt várom őt s ő tudja jól,azt mondta tegnap, visszatér.Hold! Fölkelő! Lágy sugarú!Ó égi hölgy, lesd csendesen,megismered a kedvesem,bíbor a lábán a sarú,megismered, ha közelít,mert pásztorbotja van nekis mint a galamb, olyan szelíd,barnák elomló fürtjei.

A gerle hallgat, csapodárhimpárja elröpül tova. —Farkas megy a prédára márs a méh, a zümmögő dalára liliom kelyhébe vár,a lanka halványviola.Hold! Delelő! Szent sugarú!Hágj föl' az égre s odafönnnézd kedvesem, ha erre jön,bibor a lábán a sarú,a homlokán lágy, barna haj,kezébe horgas, görbe bot.

Mondd meg, hogy várom egyre, jaj,lenn a tanyán már tűz lobog.

Hullong a harmat idelenn,madár se szól távol-közei,Faun sem cikáz a ligetens a nárcisz is, mint idegenaranykapúját hidegenbezárja és ő nem jön el.Hold! Elfogyó! Bús sugarú!Az édes, édes merre ment?Hol ajka, a bibor, a szent,a pásztorbot és a sarú?Mért bújsz ezüstsátradba, mondd,sűrű ködök mély rejtekén?Ah, az ifjú Endymiontte csókolod, nem én, nem én!