Szonett a szabadsághoz

Nem is szeretem fiaid, mert tompaszemükbe csak bú van, csúf bánatuks agyuk semmit sem ért, semmit se tud, —de amikor a Nép ordít zajongva,

a Terror, az Anarkia, a Vadságbús vágyam tükrözi, mint óceáns lázadni testvért ad nekem! — Szabadság!Lármád ezért hat édesen reám,

másként királyok, véres ostorokdúlhatnák a népet s ágyútorok,azt a jogot, mit megszentelt az Ég is,

én nem mozdulnék — s Isten tudja mégis,ki meghal ott a barrikádokon,a sok Krisztus én vélem oly rokon.