Özvegyasszony

A gyermekek ott állnak lombja-vesztettanyjuknál s mintha csak rém volna atyjuk,akinek az anyjuk valaha tetszett.Ő meg, ki tudja, hogy magára hagyjuk,zsibbadt kezekkel, őrjöngő körömmelüreget vájt fejébe kárörömmel.

Kő hogyha volna, összefolyna ottana nagy eső s a madarak nyugodtaninnának... Ó természet, e beteg nőtmért ugrod át, e drága, tiszta teknőts mért adsz teremtményidnek inni abbólaz esztelen és buta kődarabból?