Egy szirtpatakhoz
Traducido del alemán por Kazinczy Ferenc
Zöld árnyban itten szóla egyébkorVíg elragadtatás, reám?Sűrű bokraid közűl omolt-eAlá, te szirt, e csermelye?
Im, a holott porrá szakadvaTajtékban hullt alá vized,Most a kivájt szirt homlokárólEgy izmos jégszobor fityeg.
Mely puszta, mely tar e csálét most!Hol a lombok ernyőibenZephyr s virágok kergetőztek,S a halkkal ingó gallyakon,
Hogy az eltűnt napsúgárokKöven s habon s puha mohonSzikrák módjára csillogának.Csalét, be puszta vagy te most;
De majd előjön a tavasz, s rádZöld boltokat szövet megint,S kútfőd megnyitja, hogy belőledA vízzel enyh hűsség fakad.
Fogadj el akkor árnyaidba,Hol semmi gond fel nem talál,Te vízomlás, s ti sűrű bokrok,S ti kedves fekvők a mohon!
Úgy majd mind völgyről, mind halomról,Mind az erdők setétiből,Úgy majd minden kinyilt virágról.Szivemre vígadás repűl.
S oh kell-e nékem a királyokPompáikat, irígylenem,Midőn melletted a patakbanLibeg a borral tölt palaczk?.
S midőn én csendes árnyaidbanDallom e lelkes éneket,Mely unokám szivében isVígságnak zengi hangzatit?